2014. június 23., hétfő

TESZT | Makeup Revolution Salvation Velvet Matte Lip Lacquer avagy matt szájfény

Két héttel ezelőtt sikerült egy kisebb csomagot rendelnem a Pink Pandáról. Amikor megtudtam, hogy náluk is kapható lesz a Makeup Revolution márka, egyből tudtam, hogy szeretnék majd tőlük pár terméket! Sokáig vaciláltam az ikonikus paletták között, végül a 2 győzedelmeskedett, én pedig nem bántam meg, imádom. Mellépottyant még egy krémpirosító (ő is szerelem) és a szóban forgó matt szájfény is. Régóta nagy rajongója vagyok a matt szájravalóknak, egyszerűen imádom őket, annyira szépek. Valamiért én sokkal komfortosabban érzem magam matt ajkakkal, ellentétben például egy krémes, fényes rúzzsal, amire mindig figyelni kell és igazítani. Így reményekkel tele rendeltem meg a What I Believe árnyalatot és mivel magyar tesztet még csak Calo(z)nál és Sminknapló Krisztinél láttam, más-más árnyalattal szemléltetve, gondoltam leírom nektek erről az árnyalatról a tapasztalataimat.


Nézzük is először a csomit! Semmi puccoskodás, masszív átlátszó tubus, fekete kupak, rose gold színű felirat. Abszolút táskabarát. A tubusos ajakkencéknél személyszerint én jobban preferálom az átlátszó formulát, mivel általában fejjel lefelé tárolom őket, így könnyebb átlátnom a gyűjteményem. Bár még nem olyan nagy. :D Az applikátor is teljesen klasszikus, szinte minden tubusos ajakkencének ilyen az applija. Nincs gond vele, szépen felveszi a terméket, se nem sokat, se nem keveset, pont megfelelő mennyiséget! :) Az illata picit égett műanyagra emlékeztető, de mégsem szúrós, kellemes illat.


 És hát jöjjön a kedvencem, a szín! Annyit elárulok, hogy ez a termék legerősebb pontja. Eredetileg a narancsos-korallos Keep Flying for You-t akartam megrendelni, de pont nem volt készleten, így esett a választásom a What I Believe-re. A 7 kapható árnyalat közül teljességgel mondhatom, hogy ez a legvisszafogottabb árnyalat. Ez egy barackos, mégis picit rózsás nude árnyalat, és hát a színe gyerekek.. elképesztő!!! Nagyon imádom, gyönyörű, ez az én színem! Ha tudtok hasonló színű ajakkrémeket, várom a javaslatokat! Nem bírtam ki, amint megjött, ez volt az első aminek nekiestem. Kb. fél óráig csak bámultam magam a tükörben és szerelmes voltam az ajkaimba! Ha úgy éri a fény, akkor megfelel egy soft-osabb Nicki Minaj színű rúzsnak is! :D


Maga a krém textúrája szinte ugyanolyan, mint az Essence Stay Matt ajakkrémnek, picit sűrű, picit púderes, de könnyű vele dolgozni, szinte siklik az ajkakon, és egy réteg is tökéletesen fed. A szánkat nem fogja meg, inkább csak egy réteget képez rajta. Nem kell hozzá semmi cicó, az applikátorral szépen ellehet oszlatni a terméket, de én előtte azért a széleket átszoktam rajzolni szájceruzával! :)

Hát nem gyönyörű? *.*

A számat ne nézzétek, hónapok óta ilyen ramaty állapotban van! :(







És akkor jöjjön a tartósság.. a fekete leves! Miééért??? :'( Annyira imádnám ezt a terméket, odavagyok a színért, minden klappolna, csak pont a tartósság nem.. Nem akarom leírni, de nagyon remélem, hogy Revolution-ék kezdenek ezzel valamit, mert valami szörnyű!!! Evés-ivás nélkül szép, vállalható állapotban 1 órát kibír, aztán elkezd kopni, belülről kifelé FOLTOKBAN! Mintha vedlene az ember szája, nagyon undi! :/ Nem egy ragaszkodó típus, könnyen lejön sminklemosóval, majdhogynem darabokban. Így hát szegényke általában háttérbe szorul, csak akkor veszem elő, ha tudom, hogy 1 órán belül végzek a teendőimmel, mint mondjuk vásárlás, posta, stb.

Felkenés után fél órával + 1 adag leves óvatos megevése után.

Ugye milyen csúnya? A narancs paca egyébként egy ArtDeco rúzs maradványa, ami bezzeg megfogta a számat, de róla majd máskor, persze ha Ti is szeretnétek! :)

Összességében nem egy rossz cucli, gyönyörű és különleges színekben kapható, 1 órát kibír evés-ivás nélkül, fotoszintetizálók előnyben! :D Viszont ár/érték arányban az Essence Stay Matt ajakkrémje jobban megéri, sőt, az még tartósabb is, nagyon sajnálom, hogy már kivonták a forgalomból, hüp-hüp! :(



Nektek van már tapasztalatotok a márkával kapcsolatban? Esetleg próbáltátok már ezt a matt szájfényt? Hogy álltok az ajakkrémekkel, van kedvenc darab?

14 megjegyzés:

  1. Ez elég csúnya kopás, és meg merem kockáztatni, hogy a repedezésekhez az ajkaidon azért ő is hozzátett, ami azért nem túl jó. Szép színe van, csak ez sajnos nem mindig elég, ha a belbecsből hiányzik az érték. :( Én azt mondom inkább legyen 300-500-600 HUF-al drágább, de akkor tényleg olyan legyen, ami elvárható és vállalható! Régen nagyon szerettem volna rendelni Revolution termékeket, de a terméktesztek annyira nem győznek meg erről. Az Iconic paletták viszont érdekelnek nagyon is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, hozzátett olyan szinten, hogy kiemeli! :/ Viszont nem ő az oka, mert már hónapok óta ilyen ramaty, valószínűleg az egyik gyógyszeres kezeléstől, de sajnos nem teszi rendbe se a Carmex, se a többi 20 ajakápolóm! :( Az a durva egyébként, hogy ez egy 1.590 ft-os termék, szóval durván túl van árazva.. Komolyan az Essence mattja sokkal tartósabb, sőt, még a Rimmel Apocalips is, az Adenről meg ne is beszéljünk.. :) Viszont a krémpirosítójuk és az Iconic palettáik (kivéve az 1-et) tényleg szuperek! A palettáknak djkaty blogján lestem utána, ő csinált egy masszív-giga összehasonlítást! :) Melyek között vacilálsz?
      Amúgy köszönöm a kommented, nagyon jól esett! :))

      Törlés
  2. A színe nagyon megkapó, de sajnos a tartóssága még nálam is elég gyengus, pedig nem szoktam az ajakkencék tartóssági idejét "mérni", hát ahogyan kopik, az meg végképp nem szívderítő. :/ Úgyhogy én is szívesen fogadok tippeket hasonló színű, de jobb tartósságú ajakkencére :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először nem akartam betenni az utolsó képet, merthogy milyen undi, de igenis meg kell mutatni ezt is, mert így legalább lehet nem bánja pár ember pénztárcája. Ha én is látok egy ilyen képet róla rendelés előtt, nem hiszem, hogy megvettem volna! :D A Sleek-nek is vannak ilyen matt szájfényei, de róluk is kb. ugyenezeket olvastam, mint ami ennél is hiba! :/ Ajj, pedig a színe.. :(

      Törlés
  3. Hasonló a színe mint az Essence egyik matt ajakkrémének, amit mostmár XXL matt longlasting lipgloss-ként árulnak. Tényleg csúnyán kopik. :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sejtem melyikre gondolsz, viszont ahogy így utánanéztem és láttam a swatchokat szerintem egy az egyben megegyeznek a kivont Stay Matt ajakkrémekkel, csak új köntösben! :) Szerencsére akkor betáraztam a Stay Matt-ből, de utánpótlás gyanánt jó lesz! :))

      Törlés
  4. Nagyon nagyon örülök, hogy blogot nyitottál. Biztos vagyok benne, hogy rendszeres olvasód leszek :D Ez a matt szájkrém viszont valami borzalom. Hogy kophat ennyire undorítóan egy ilyen szép szájfény ??? :'(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm Nikii! :3 Nagyon jól esik! *.* Nagyon csúnya tényleg, először nem is akartam feltenni a képet, olyan undi! :/ Annyira sajnálom, pedig a színéért odavagyok, képen annyira nem is 'wow', élőben sokkal gyönyörűbb! :( De ha tudtam volna, hogy ennyire nem tartós, nem rendelem meg, picit átverésnek érzem ennyi pénzért! :/

      Törlés
  5. Kár, hogy így kopik, pedig nagyon szép a színe :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon sajnálom, odavagyok a színéért, azóta is hasonló színű ajakkrém után kutatok, eddig sikertelenül. :(

      Törlés
  6. Én még nem próbáltam ebből a márkából a szájfényeket, elsőre fantasztikus színe van, de nagyon csúnyán kopik! :( Kár érte, pedig tényleg nagyon szuper!

    www.stylelounge.me

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szinte undórítóan.. pedig a színe annyira szuper lenne, nem találkoztam még hozzá hasonlóval, élőben sokkal gyönyörűbb! :)

      Törlés
  7. Én is odavagyok és vissza a matt termékekért mostanában. Szegény szájfény (vagy szájmatt, haha... már késő van nekem :D ) tényleg csúnyán kopik. Iszol eleget? Talán napi 3-4 liter víz rendbe rakná! Bocsi, ha már próbáltad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos 3-4 liter nem csúszik le naponta, pedig nagyon szeretném, de egyszerűen nem megy! :/ De a 2-2,5 liter mindig megvan! :) Nemhiszem, hogy emiatt lenne, mert ezelőtt se ittam többet és mégis rendben volt, január óta gyógyszeres kezelésem van, bár mostmár szerencsére nem olyan brutál, mert csak 2-t kell szednem, én arra tippelek, hogy a brutál kezelés, ami egyébként infúziós volt, az okozta a bibit! Szerencsére már megtaláltam a megfelelő ajakbalzsamot! Sajnos a Carmex sem segített csak rövidtávon, pár óráig, így rendeltem eos-t ebay-en és eddig ez a legszuperebb, bevált! :) Szerencsére 100% natúr termék, így az összetevői is szépek! :)) Remélem már rendben marad, borzasztó volt, hogy vedlett! :/ Nagyon köszönöm a kommented! :))

      Törlés